Ma sem volt egyszerű, napról napra nehezebb,
kollégáim többsége pozitív,
sorrendben haldokolnak rezidenseim,
a jóslatok szerint rohadtul várható volt.
Éreztem, szörnyű szajhaarca lesz ha beköszön,
ízetlen, szagtalan, szemtelen életjáradék,-
nem tudom eldönteni sem, hogy a negativitás,
vagy a…
Kezemben falevél sorvadt fűszerezem az időt ízetlen beteges
Nem tehetek többet gelebembe eltemettem minden felmenőt
Elmondják vétkeim a teremtőnek homlokára raknak kőfelhőt
Csontjaikról arcomra emelték a tanyák telepek falvak városok
Patkánysírásába aludt vályog-árpás szemének…
Tudom, emlékeid között is elmosódtak már a belőlem, rólam, tőlem szakadt foltok, fércelted, szavakkal kérlelted a gondot, győzködtél, el kell mosogatni, ne maradjon mosatlan.
A szennyes szakadt göncei maszatolt fotók, fényképalbumodban puzzle darabok, megjárt utakon a nyár, cipzározott…
Tóth Olivér (Miskolc, 1982. 01. 04.) "Írok, mert így vagyok teljes, azzal a hittel, hogy nem hiába való e létezés, s az a találkozás, ami csodát szül, ha író és olvasó között közös otthonná lesz az adott vers." Harmincnyolc éves, három gyermekes, áldott házasságban élő férj, családapa vagyok.…
Az utakon, zörgő szekérháton szuszogó szelek epekednek, Jut kezükbe törzs, ág, és világmankó, a zivatar mely egykor életet adott, ereszcsatornák magzatvize most.
A bokor kendőt nyit, a fa batyujában fekély, mint vércsomót, elvetélt embriót őriz a föld e féltekén, hű asszonyok siratnak daliás,…
Gázkamrameleg anyaméh delíriuma részegít, vacogok, combtőben, vállban, gerincében csonkult veterán szabadságok, kitoloncolt igaz szólt szátokon szelíd szirom, színes rom hervadok. Anyám! Éretlen vagyok a halálra, tudattalanság életemre szántan, hiába ide szültél, a másvilág állított falainak…
Egyszer majd ágról szakadtan, gyűrött ruhában találsz,
nedveimet felitatva hajlok előtted, kérlek rajtam parolázz,
ne hagyd szótlanná évődni sorvasztani hangszálaimról az emberi rangot,
csak pörgess, zörgess, kopogtass amint szél szólít harangot.
Kondulok, kordulok, koldulok ha kérnél,…
Belefáradtam az ágy hat ívébe, megkötöz, az ég, a föld mindenhol keres, nélkülöz, lábam porban, a föld tetőig sároz, kéményedtől küszöbödig szállok, taposs meg, levetett cipőiddel köszönts engem, aki ténfergő füst íze a szádban, nyelved hegyétől szívkamrádig járok, kifülelt titkainkkal ha kell…
Isten nyomortáborában földönfutóvá lett nyár éget,
akartad vagy sem, húst, csontot, vért odáz minden szó,
halálos ítéletben termesztett minden ami jó,
sajnálkozik, de a szenvedésnek nem vet véget.
Terein kenyérvadász minden kéz, láb és száj,
korgó tekintetében mint árnyék gyermeket…
Fehérré sápadt ujjbegyekkel tapogatlak csukott szemem ázott mennyezetén,
Kopottbőr freskóidról az angyalok vedlik tollaikat, bundába bújnak nyár idején,
én feketévé sorvadt aszalt szilvaszín falak között nyitott, virágaimról a töviseket,
mint tetőmet fejem felől az államom, rángatja, oszlatja az…