Kezemben falevél sorvadt fűszerezem az időt ízetlen betegesNem tehetek többet gelebembe eltemettem minden felmenőt
Elmondják vétkeim a teremtőnek homlokára raknak kőfelhőt
Csontjaikról arcomra emelték a tanyák telepek falvak városok
Patkánysírásába aludt vályog-árpás szemének keresztlátomását
Jöttödről másodpercenként éneklő rimánkodó imák országait
Talicskába dózerolt öröklakások ajtajain zörgő tavaszok társai
Vaskeretem gyógyít titeket minapoktól fogant terhes Máriáim
Lélekgyantázott sorstalanság hallgatja meséit a szenvedésnek
Ne engedjétek hogy lásson engem az Isten megkövezett égen
Békákat halakat szöcskéket evő vérfolyamot ivó teljességeim
Méltatlan hogy szememre rója bárki akit meglopott az éhség
Ezer meg egy indokolatlan hervadás paplanszövetein át lesett
Szeretkezés törte tengereim morzsolt csutkák címerezetlenek
Rajtunk térdepelt a kereket oldott takart oltárarcú gondviselés
Lángos csipkebokrokon lődörgő kegyelméből keresztet gyalul
Szögeiből a távok tükörképeitől rozsdált hegyességet tompítja
Kertkoporsódból újrahajtó oltalmad állát felköti szűz legyen ma
Szemedre helyezett utolsó aranytallérjaidat farzsebébe rántja
Ősztüzes erdő füstjével ámít a vándorlás züllő kocsmáiban fizet
Koncolt tenyered erdejébe rejtőzött cigány megszégyenítenek
Szép hogy törékeny íveiden a száradt vérhegye is tisztára mos
Samathajú tűz szálló galaxisai vigasztalják raberszényes szíved
Sámlira tett lavórűr mosakodik örömsírásodtól kér szenteltvizet
Elmondják vétkeit a teremtőnek homlokomra raknak kőfelhőt
Nem tehetett többet gelebébe rejtett minden hozzá hazatérőt
Kezében falevél telt hasúnak álcázva veled kínál minden éhezőt
