A járvány mindent megváltoztatott, testvéri, rokoni, baráti kapcsolatot.
A korlátozásokhoz nincs hozzá szokva senki, ahhoz a háborúk idején kellett volna születni.
Nagyon sok családba befészkelt a félelem. Nincs menekvés, mély a verem. Ki gondolta volna egy évvel ezelőtt? Mikor még szabadságban teltek az esztendők.
Én magam is megküzdöttem vele, huszonnégy napig a gépek tartottak életben. Feleségem, két fiam várt haza, sokan imádkoztak, hogy Isten hozzon haza.
Túl vagyok már rajta? Én magam sem tudom... napról napra a lelkem még gyógyulásra szorul, a szememből a könny kicsordul.
Nagyon sok ember lett áldozat a járvány sajnos nem válogat. Sok az egyedül maradt és árva, nagyon sok sírgödör lett megásva.
Közben megjelent a remény: a vakcina. Ezt énekli most minden pacsirta: Oltasd be magad, csak így lehetsz újra szabad! Nem maradt más, csak remény és hit, hogy újra szabadon adhatunk egymásnak puszit, hogy idővel gyógyulnak a sebek, nem marad más csak a hegek.
