Egyszer majd ágról szakadtan, gyűrött ruhában találsz,
nedveimet felitatva hajlok előtted, kérlek rajtam parolázz,
ne hagyd szótlanná évődni sorvasztani hangszálaimról az emberi rangot,
csak pörgess, zörgess, kopogtass amint szél szólít harangot.
Kondulok, kordulok, koldulok ha kérnél, semmimből adni tudjak,
sufni-gyomorral, kosár-szemmel kéretlek magamhoz,
olajozatlan nyikorgó ajtók sírnak,
tegnapjaim megnyílnak előtted,
sarudat ne érje föld,
talpadhoz nem méltó szőnyeg,
porozódom, rajtam sáreső fetreng, felhőid tócsányivá jártak,
kristálysejtjeid lebegnek körbe, te gödörben, én kúszok hegytetőre,
húsz ujjal mint egy kisgyerek pityókaarcod közepébe köpök danolászok is talán,
feledett játékaim közben sok a bumm,
te is gyermeknek látszol, sárhalmodat újragyúrod,
mámorosodunk, nehezülünk, megunsz és durranunk,
kövekké parányult bensőink szitálni vízbe dobáljuk, elmerülünk,
üressé sírkamráinkban sértett, foszlott eufória,
andalog a múlás s kiviláglik
idejár végleg zülleni minden emberfia,
a látogató rokonok még néven neveznek,
felszívódott hiányukban keresnek,
önzés, karjaik mérgeik helyett felénk emelnek keresztet,
megindulnak, rozsdált szivárványkapuk alatt átsétál szerencsénk,
légy rajtam hatalom,
visszaadni elfeledett ajándékaid emlékeztess,
oltalmad rajtam holt-alom,
tenyérágról szakadt, nemes, kellemes gyűrött ruha,-
meghajlok előtted, kérlek rajtam parolázz.
