Auschwitzi gyerekek hangját hallom.
Sírást és jajgatást. Istenem, miért kell ezt hallanom?
Szívük a torkukba dobog,
Közben verejtékük patakokban csorog.
Nem szólnak semmit, csak tűrnek.
Istenem, ennyi mindent ki kell bírni egy gyermeki szívnek?
Auschwitzi gyerekeket láttok.
Ártatlan szemek, szomorú arcok.
Vacogást és remegést. Istenem, miért kell ezt látnom?
Lépésről lépésre haladnak előre,
Bízva abban, hogy ennek nem sokára vége.
Auschwitzi gyerekek szemeivel láttok.
Isten miért kell így látnom?
- Hol van az Édesapám? Hol van az Édesanyám?
Nincsenek sehol, eltűntek mint télen a fecskemadár.
Sok sós könny gyűl ezekbe a szemekbe.
Ezt tenni, kinek jutott eszébe?
Auschwitznak vége van. Ugye vége van?
Vagy, ma is a bőrszín alapján látnak?
Istenem, miért kell ezt megélnem?
Remélem egyszer megértem. És mások is értik.
Senki nem választhat, hogy kinek szülessen.
