Amióta az eszem tudom

Arra neveltek, hogy cigány vagyok

Gyermekfejjel fel sem foghattam

Mit is jelentenek a mondatok.

Emlékeim oly sok szépet s jót adott,

Amely a rosszat, mint erős marok szétroppantott

Felismerhetem a tűznek melegét,

Népemhez való vonzó szenvedélyt.

Megtanított engem az Istenem

Ahogy vagyunk, egymást úgy fogadjuk el.

Oly sokat mondó a gyermek fekete szeme,

Felfedezni a csillogást, mely beragyogja a szívet.

Minden pillantásban ott a kérdőjel.

Néha félénk, olykor mint szilaj csikó.

Felnőtt emberként is ez megtalálható

Igaz érzelmek, mely szívből áradók.

Mily gyönyörűséges a bőrszíne, mit Isten alkotott!

Ében fekete haj, ami törékeny vállra hull,

Apró lábacskák, mint szökdelő őzgida

Táncra perdül a zenével eggyé válva.

A teremtés, alkotást tökéletesítve

E népben, mely véremben ott élhet,

Megtaláltam a választ kérdésemre:

Szeret minket a mi Istenünk testvérem!  

S megszűnik a csönd, Békési Roma Költők Antológiája

Grafika: Labanczné Milák Brigitta